Nyár van, szép csendben, feltűnés nélkül csorgott elénk a télből (bár ez legyen a klímaelemzők lelki állapotának globális felmelegedése). Nyár, mint olyan, most már biztosan teljes jogú polgár errefelé a golyóbis északi felén -értsd:csillagászati (kilenckor még nuku közvilágítás, mert világos van), meteorológiai (kurva egy meleg van, és jó eséllyel skubizom a radarképet viharra várva).
Ám a nyár nem csak a maga materiális valója miatt különleges, hanem azért mert szakadékot jelent tanév és tanév, évfolyam és évfolyam (jobb esetben) között. A szakadék neve pedig nyári szünet, egyes kultúrákban vakáció. A pihenés, a játék, majd a szórakozás- vagy épp a munka időszaka--de utóbbi esetében is mondani szoktuk, hogy nyári munka.
Nos, e korszak ér véget, ugyanis ezentúl a munka munka lesz nyáron is és télen is, a munkanélküliség úgyszintén, de a haverok, a bulik és az ivászat is csak attól lesz nyári, mert épp nyáron van. (Talán a tanárok és egy-két hosszabb idig nyaraló beszélhet még később is a vakációról).
Szóval nyár van, de nem azzal a varázslattal megspékelve, mint amikor hatodikban az utolsó iskolai héten száláltunk vissza; nem is úgy, ahogy 16 évesen gondtalan örömöm egyetlen árnyékolója az unatkozás veszélye volt, de még csak nem is a pár évvel ezelőtti lázas munka- és bulikeresés --majd munka és bulizásra felépített őrültségek hetei.
A nyár most már meleg hetek sorozata, amikor kényelmes pólóban mászkálni, és még nyolckor is süt a nap. A mindennapok szürke és nyomasztó gondjaitól pedig talán még dögmelegben is kiráz a hideg, és elsötétíti a legfényesebb napsugarat is.
Talán érdemes lenne megpróbálni a fiatalság felszabadultságát felszínre hozni, hogy a nyár újra vakáció lehessen, vagy legalább erőt adjon az egész éves túlélésre--neadjisten némi boldogságra...