Bevezető

Következő írásaimban lakóhelyem vendéglátó-ipari egységeit veszem górcső alá, mégpedig meglehetősen kritikus, sőt, mondhatni leplezetlenül gonoszkodó lencsén keresztül, helyenként ironikusból gúnyorosba forduló hangnemmel. A tartalmi kiindulópont természetesen saját tapasztalat (van elegendő, higyjék el), de igyekszem egyensúlyt tartani az objektív valóság (külső szemlélő) és a személyes benyomások, emóciók között.

Az írások alcímei lehetnének akár: "Miért ne járjunk a ...-ba?" (ahol a ... helyén az aktuális büfé/presszó/söröző/borozó - avagy egyszerűen csak: kocsma neve helyettesítendő). Ezzel kapcsolatban természetesen némi ellentmondás mutatkozik, mivel magam is megjártam e helyszíneket, több helyütt komoly és hosszen tartó rendszerességgel, ám ez ne zavarja az olvasót; képzelje el úgy, hogy egyfajta antropológiai kutatást végeztem az évek során - még ha ez persze így teljesen nem is állja meg a helyét.

Mint már utaltam rá, stílusában és tartalmában jóformán minden gondolatom élesen fog szólni, különösen az egységek igazgatási illetve alkalmazotti kasztjába tartozó személyeknek. Természetesen minden felelősséget vállalok, és csak bízom abban, hogy az olvasó - legyen az bármilyen fokon is érintett - a megfelelő humorérzékkel és hozzáállással értelmezi a leírtakat.

Kellemes olvasgatást!
 

Vasút

A kocsmafikázást amolyan utazó-kalandor szerkezetben fejtem ki, tehát egy képzeletbeli túra útvonalán, aminek kiindulópontja természetesen az a hely, ahová a távoli utazó megérkezik: a vasútállomás - buszpályaudvar.  Két objektum, de nagyjából egy helyszín; ezzel akkoriban még egy plusz várótermet is megspóroltak. Mint a legtöbb városban, finoman szólva itt sem ez a legimpozánsabb terület, így hát sokat ne várjunk az ivoldáktól sem. Bár a fiatalok körében  ú.m. "menőbb" helyeket pécéztem ki csontvelőig hatoló kritikáim célpontjául, azokat, amelyek este 8 után kezdik meg életük tartalmasabb részét; nem siklathatom el utazónk útvonalából a csodálatos honi tömegközlekedés helyi gócpontjának peremén megtelepült fertőt. Persze, csak tömören.   

A "Resti"

A szó jelentése: vasúti állomáson lévő vendéglő. Általában egy viszonylag nagy területű belső helyiségre, amolyan étterem-csökevényre gondolunk, pár asztallal és mocskos, ronda kockás abrosszal, ahol akár a söröd mellé tudsz enni egy rántott húst, ha késik 40 percet a vonatod. Nos, ilyesmiről itt szó sincs: van egy böszme ronda, 3 és fél oldalról ráccsal borított kioszk, - több évig mindenütt rács volt, hiszen nem vette senki a bátorságot, hogy kivegye ezt az "üzleti paradicsomot" -, ami olyan szépen el van szeparálva, hogy a "pultos" akkor is alig hallja a vendéget, amikor épp nem végeznek mozdonytolatást 20 méterre. A "vevőtér" itt pedig a bódé karimáján húzódó pult és az a beton, aminek a meghosszabbítása tulajdonképpen az üzemen kívül lévő 1. vágány peronja. Amolyan talponálló az egész hely, oldalt 2 asztallal, amit nyáron összeszarnak a felette fészkelő fecskék, télen meg a helyi roma lakósság lakja be. A kedves utazónak azt tudom tanácsolni, vegye meg a cigarettát, ha épp elfogyott, de a sörből már csak a dobozos változatot vegye s vigye, és álljon is tovább. A veszély persze nagyon nem is fenyeget, hiszen ez az egység már csak azért is kilóg a továbbiakban elemzettek sorából, hogy este 7 után már biztosan bezár, így ilyenkor másfelé kell keresgélnünk, ha mindenképp közel akarjuk érezni magunkhoz a "parasztelosztó"-kat. Nem kell messzire mennünk, ugyanis...

Vén Bakter

...az állomással átellenben áll egy konténer-szerű képződmény, ami méretét és funkcióját tekintve közelebb áll a restihez, mint az imént lefestett csoda. Talán egy építkezésről maradt ott, mint nagy szerszámtároló (és/vagy budi), aztán valaki gondolt egyet és megvalósított egy nagyon beteg álmot. A helyet nemrégiben újították fel, immár sokadszor, de ezek a plasztikai beavatkozások nem mondhatni, hogy a kellő mértékben segítenek a borzalmas látványon. A "fapados" jelző aligha meríti ki a látottakat. Pedig még sörkert is van, ahová hosszú évek során sem sikerült teljesen kinyomoznom, hogyan lehet bejutni, és jó, ha összesítve 10 vendéget láttam valaha ott - úgy hiszem, hogy arról a területről az üzemeltető is megfeledkezik szép lassan. Viszont többféle gyors- ill. melegételt is fogyaszthat a megéhezett utazó, amiknek minőségéről látatlanban nem nyilatkozom, de annyi bizonyos, hogy nagyon éhesnek kéne lennem hozzá, hogy kóstolót tartsak. A kedves kiszolgálásról annyit, hogy általában túszul ejtik az ember nagyobb címletű bankóját, ha épp nem tudják felváltani. A hangulatot fokozza továbbá a csutkára tekert zenegép, amiből többnyire roma-mulatós dübörög, a vendégkör bőrszín-indexének maximálisan megfelelően; de nagy általánosságban - eltekintve az efféle helyeken megszokott arcoktól és néhány gyorsvásárlótól - pangás van. Bárhogy is legyen, huzamosabb idő eltöltését nem javaslok itt sem, ha már nem sikerült teljesen elkerülni ezt a villamospadlózatú nagyra nőtt fémdobozt. Ahol hőségben melegebb van, mint a szabadban, de télen legalább hidegebb.

A sörketben nem árt előre telefonon helyet foglalni, mint látható gyakran úszik a placc. Amúgy a sémát követve az állomás épületén a "Balaton - Nyugati Pályaudvar" felirat szerepelhetne.

Pavilon sor

A forró nyári éjszakák kellemes eltöltésére hivatott vendéglátó-ipari "élménypark" úgy ahogy van, teljes mértékig méltatlan egy Balaton-parti településhez. Pláne, ha még ez a település már az osztrák határtól idefelé jövet, 6x4-es táblákon kopirájt a Balaton Fővárosának hirdeti magát. Érdemes volna összevetni mondjuk a siófoki, füredi, badacsonyi; hasonló funkciót betöltő vízparti fél-szabadtéri szolgáltatósorokkal. De ettől most tekintsünk el, és fókuszáljunk a legendás "Pavcsi"-ra. Nem mértem le a pontos távot, de egy olyan 70-80 méter hosszúságú sétányról van szó, melynek végét a strandbejárat jelenti. (Igazából nem is a méretével van gond, hiszen ha nagyobb lenne, még jobban elveszne az átlagosan alig félháznyi vendég.) Az utacska egyik felén sorakoznak a sörözők, borozók, "éttermek", "bárok" és a napközben üzemelő ajándékot, strandfelszerelést stb. áruló üzletek. A másik felén meg padok, aztán fák, aztán még fák, aztán meg...hát izé...tulajdonképpen a férfi wc. Igen, pár egységnek ugyan van saját klotyója, de azok is egyszemélyesek, és a pultostól kulcsot kell kérni - ezzel tulajdonképpen az világgá kiáltjuk, hogy szarnunk kell. A hölgyek helyzete mondanom sem kell, hogy még cifrább, legalábbis, amíg nem olyan részegek, hogy gátlás nélkül leguggoljanak a fák között. Hauptstadt des Balatons, 2010.

A továbbiakban a soron található - említést egyáltalán érdemlő - helyek számtalan gyenge pontját precízen kitapintva, részletesebben folytatom a krimók szóbeli kinyírását. Az első sarkon terpeszkedik a Hali söröző, amely zászlós hajója is lehetne a Pavcsinak. A foglaltság az esetek túlnyomó többségében nem haladja meg a 30%-ot, ez talán adódhat abból, hogy az ember sosem ül be az első vendéglőbe, viszont a másik végéről visszajönni sem fog már a büdös életben. Van itt szépen leplezett műanyag bútorzat, ízes tájszólású kocsmáros, megbízhatóan felfelé kúszó balaton-parti árak és legalább szép képek az ételekről az ajánlaton, melyek legalább annyira élethűek, mint a magyar stadionok makettes tervezetei. Az emebremlékezet óta ott dolgozó családtag-személyzeten kívül úgy rotálódnak a pincérek és konyhai dolgozók, mint a Real Madrid játékos-kerete, ezek a vélhetően legkellemesebb vakációt eltöltő fiatalok nagyjából egy bajusz-szálnyira a rabszolgaságtól húzzák az igát; hiába, jó üzlet a vendéglátó-tanoncok kötelező gyakorlatoztatása. Amúgy is szinte a levegőben is érezni, hogy a csökkenő forgalmat minden eszközzel igyekszik kompenzálni a kormányzóság, hogy a szűk 3 hónap továbbra is elegendő profitot biztosítson a spájz feltöltésére és a téli tüzelőre. Hát, ehhez mi nem járulunk hozzá, így, ha nincs egy tuti tippünk az esti meccsre a kocsmárost és a többi fogadót megkopasztandó, továbbsétálunk.

Elhaladván egy estére már bezárt úszógumikat és törülközőket áruló bolt, valamint egy teljesen üres és eleve nehezen azonosítható jellegű és nyitvatartású, elviekben szintén ital- és ételkimérő hely mellett eljutunk a Csaba Borozóba, leánykori nevén a Vonyarciba. A helyen előszeretettel tartózkodunk olykor mi magunk is, hiszen itt lehetőségünk van iható és megfizethető fröccsöt inni. Persze nem a finom és az olcsó jelzőket használtam, csak, hogy azért helyén kezeljük a dolgokat. A szó szerint is fapados helynek viszont legalább van némi kocsma-hangulata, ami igazán üde színfolt a környező színjátékot tekintve. A jó társaság, amit visszatérő motívumként nem győzök hangsúlyozni, hogy hozott eszköz megalapozhat egy kellemes koraesti lötyögést, ezzel viszont ki is merítettük az így is - írásom jellegéhez mért - túlreprezentált pozitívumokat. Ennek a bizonyos kellemes koraestének ugyanis esélye sincs bármiféle későesti programmá kinőnie magát. Este 10 óra előtt ugyanis egy olyan futurisztikus álmokép keretében, ahol a robotok átveszik a hatalmat; Csaba bácsi és Csaba néni megkezdi a borozó bezárásának kínosan kimért szertartását. Ilyenkor arcukon még a szokásos - kocsmárostól valahogy számomra teljesen elfogadhatatlan - hűvös kifejezés is teljesen gépiessé válik. Ha túlságosan belefeledkezik az ember a jóízű társalgásba - beteg dolog ez egy nyáresti kikpacsolódáskor, ugye? -, csak azt vesszük észre, hogy üvegpoharaink műanyaggá változtak, a következő fröccsünket pedig már a lelakatolt ajtótól kérjük. Általában ilyenkor még bőven teltház van, vagyis az lenne. Ezt a bevételkieseést kompenzálandó már nyitva tartanak húsvét tájban és szeptemberben reggel. Ez nyilván az ő dolguk, mi csak szívesen ellennénk olykor ott még egy darabig. Mint ahogy szívesen vizelnénk 21. századi, európai keretek között is, ám erre lehetőség aligha kínálkozik. Laikusként megfejthetetlen, hogy milyen vendéglátói és jogi kabarénak kellett lejátszódni ahhoz, hogy ennek az üzemegységnek ne legyen kötelező saját wc-vel rendelkeznie. Az is nehezen elképzelhető, hogy élettelen arcberendezésük ellenére korrektnek és főként precíznek tűnő, több évtizede vendéglátásban dolgozók elnézik, ahogy vendégeik a közeli parkot hugyozzák szanaszéjjel. Mert ugye, ami befolyik, az - ha nem is rögtön -, de azért csak-csak kifolyik.   

No de lépjünk tovább pulzáló húgyhólyagunkkal együtt, és említsük még meg a Kishalit, ami mondhatni a Pavilonsor centrumát jelenti a mögötte található Pinyóval együtt; ezek drágaságban, a szar kajákban és a többnyire ihatatlan fröccs kategóriájában versenyezhetnek egymással, többnyire az utóbbi győzelmeivel. Ezek a helyek jellemzik leginkább az egész kocsmasort; egyszer-egyszer, ha elcsíp egy jó estét az időjárás és a vendégforgalom, tényleg hangulatosnak tűnik (persze kellően jó társasággal mindenütt jó hangulatot össze lehet hozni), de valójában egy hosszú idő óta vérző szenvedéshalmaz, a Stephen King-i suvadás magyar variánsa. A Hali-"tesóknak" legalább van 1-1 fiú és lány mellékhelyiségük, ami itt kötelező elvárás helyett kuriózumnak számít. A szomszédban van a Császár  kajálda, ahol már nem az igazi a disznótoros, de ezt legalább jó németesen kell megfizetni. Helyben van egy fedett étterem is, ez azonban jó ideje fekete doboz számomra, ami látható belőle a kinti helyiség jóvoltából, elmondható, hogy semmilyen irányban nem jóg ki az őt tartalmazó vendéglátó-egyvelegből. Errefelé bukkannak elő továbbá a múlt századból itt maradt játék- és nyerőgépek, egy falatnyi '90-es évek, egy falatnyi gyerekkor. Alapos kutatómunka után talán még fémkétszázassal vagy dajcse márkával is találkozhatnánk valamelyik masinéria mélyebb bugyraiban. Aztán egy-két "finomabb" hely van még a soron, pizzériák, koktél bárok, kávézók; ezekről tapasztalatból nem szólhatok, de ahogy elnéztem a forgalmukat, más sem. Gondolom pénzmosodák, esetleg dekorációk lehetnek; csak hogy lássa a vendég, hogy itt kérem minden hely ki van adva. Vagy el.

Egy hely maradt még, ami külön tanulmányt is megérne. Ez kétség kívül a 2010-es "év vendéglátóipari újonca" cím tulajdonosa. Első ránézésre erre az üzletre tuti nincs engedély. Cimbi Boltja ugyanis egy olyan áruda, ami a régi, xy. sz. áfészos falusi italboltokat megszégyenítő módon egyesítte a boltot a kocsmával. Belül miniábécé, kinn asztalok, padok, nagyjából minden irányban. Amikor először megláttam, majd lehidaltam, hogy ilyen egyáltalán létezik. Aztán elgondolkoztam, és rájöttem, hogy tulajdonképpen ezt a szemetet közvetve a válság, közvetlenül a magyar valóság hozta létre. Mert a fiataloknak nincs igényük, nem lehet igényük olyan extrákra, mint: pohárra, valamiféle kiszolgálásra vagy zenére, a lényeg, hogy egy ezresből 4-5 sört megihassanak, aztán talán lesz valami szerencséjük - vagy szponzoruk -, hogy a maradék négyszázharmincból befejezzék a küldetést, és tökrészegre ihassák magukat. De a társadalom kritikáját hagyjuk más alkalomra, itt csak mondjuk el, hogy ez a Cimbi művésznevű, vélhetően rendszeres narkófogyasztó fiatalember remekül alkalmazkodott a mai fiatalok pénztárcájához és éjszakai igényéhez, és könnyen lehet, hogy minimális haszonkulccsal is alaposan megszedi magát - gondolom a korábban ismertetett egységek nagy örömére. Ez a "szórakozóhely" ugyanis - hétvégenként legalábbis - rendre tele van.

Fiatalok hétvégi igényeinek teljes mértékig megfelel a "boltkocsma". 
 

Strand

Az utóbbi pár évben gyorsult fel az éjszakai züllés strandra történő áthelyeződése. Új helyek nyíltak vagy települtek át a területre, ahová idéntől este is, már a puszta belépésért 200-at kell perkálni, és ami ennél is ocsmányabb, ha sokan vannak, akár 30-40 percet várakozni. Legalább van egy nyilvános klozett, de ez persze már régóta adott, és a strandé - mivel nagyjából egyik vendéglátó hely sem rendelkezik sajáttal.

Csak azért fizetünk és várunk, hogy eljussunk például a Sharkba, ami a helyi fiatalok körében rendkívül menő és klassz zenés szórakozóhely. Higyjék el, a legkisebb mértékben sem az. Persze, ha valaki már kellő mértékben bemákolt például a fentebb említett Cimbiboltban, és további szükségletei kimerülnek abban, hogy a heringszorítóban pár ribanc seggét megtaperássza, arra éppen alkalmas lehet a hely, hiszen úgy sem látja senki, hogy ő volt. (Ezt olykor én is kipróbáltam, de ez most nem tartozik ide.) A normál tánctér nem sokkal nagyobb a szobámnál, persze ez képzeletben kibővíthető a strand egész területére, legalábbis, ameddig elhallatszik a zene. Már ha beszélhetünk egyáltalán zenéről, néhány rádiósláger másfélszeres tempóval és gusztustalanul nagy mélyhang-aránnyal történő lejátszása esetén, olykor ócska divatlatin ritmusok erőltetetésével fűszerezve. De ha ez kell az ifjúságnak, hát hajrá. A pult és környékének dizájnja nagyon erőltetetten és elkorcsosultan próbál hasonlítani egy mediterrán tengerparthoz, ha az albán tengerpart infrastrukturálisan épülőfélben lévő területeit is ide soroljuk, elmondható, hogy úgy-ahogy sikerrel, de ilyesmiről inkább az árak tekintetében lehet beszélni. Baromi drága. És műanyag pohárban adják a rendszerint jócskán az előírtnál láthatóan kisebb mennyiségű piát, már amikor jó tízpercnyi várakozás után méltóztatik észrevenni valamelyik csúcsrapörgő félig ittas cicababa, vagy kigombolt inges macsósrác a pult mögül. És, ha ez nem lenne elég, szúrópróba-szerűen megpróbálják átbaszni az embert, (legalábbis több forrás szerint volt rá példa az elmúlt években.) - biztosan csak tesztelik, hogy figyelünk-e. Itt nyilván a fogyasztóvédelem annyira nem tényező, mint a new york-i rendőrség Bronxban.  A Shark már a korábbi helyén is utálatos volt, (főként a korábbi) üzemeltetőkkel és az egységet kultiváló, koktélt szürcsölő, terpeszkedő és nemtől függetlenül labilis nemi identitású törzsközönséggel együtt. Persze egy-egy "fegeteges" hétvégi éjjelen ennél jóval vegyesebb a kép, láthatunk 3 sörtől járni is alig bíró elsős gimistől kezdve kétes hírő éjszakai bárok kidobó emberéig sokféle furcsaságot. Elkeserítő, hogy olykor jobb híján egy-egy forró éjszakán oda esz' a fene, és ilyenkor rendre dugig van, mint romával az előzetes, sőt sok jobb szórakozásra érdemes ismerősömmel találkozom ott. Tényleg fertőző lehet, és valami agyhasadás mentén létrejövő láncreakció teheti ezt, minden más magyarázat nagyon ijesztő volna arra vonatkozóan, hogy normális emberek már hétfő reggeltől azt várják, hogy itt bulizzanak. Tanácsolom, hogy amennyiben nincs lefixálva egy szexbe hajló esti találkozó egy mélytorokban referenciákkal bizonyítható módon jártas csajjal, egy körülnézésnél ne nagyon méltassuk többre ezt a méltatlanul felkapott szarságot.

Kedves Fiatalok, íme a nyári estéitek csúcsa, ahol a deszkákat is romra denszeltétek. 

Tovább haladva a - nappal strandvendégek számára fenntartott - területen, hamar eljutunk egy másik újonchoz, a nyár 1. számú discojához, a Bloomhoz. Már messziről hallatszik az a fajta "zene", amiről a mai napig nem tudom elkpzelni, hogy létezik ember, aki beteszi otthon a winamp-ba vagy a youtube-ba, hogy meghallgassa. Ehhez képest a Sharkban is élvezhető, táncolható muzsika szól, mert legalább olykor vétlenül is felismerjük azokat a rádióslágereket. Persze, ha erre a lerobbant valamire egy kicsit arrébb, valahol a déli parton Máriától-'Ófokig ráírnánk, hogy "disco", hát lenne mulatság, nem is kicsi. De hát e városban a Colors pusztulása óta különösen "komolynak" mondható a diszkók mezőnye, így aztán egy viszonylag nagy alapterületű, sötétített, ablaktalan, nagyon gyér legalább 10 éves hitvány fényelemekkel felszerelt objektum bátran kiérdemelheti a no.1. címet. Hát, nem lennék e városban diszkós, az biztos. A pultos csaj legalább állítólag kedves, bár - nem tudom, más hogy van vele - nem nagyon szeretek ordítva kommunikálni, és egy-egy elkapott szótag alapján olyan okos arccal bólogatni, mint aki tisztán értette a neki címzett mondatokat. Ez a hely rémálom annak, aki nem szereti a tuc-tuc hard-elektro-progressive-house-techno stílusok valamelyikét, vagy tetszőleges keresztezését, de én úgy hiszem annak is az, aki szereti; mert ez a hely minden tekintetben a normális disco megcsúfolása - vélhetően mindez összefüggésben áll azzal a ténnyel, hogy legalább nincs beugró. Ha valaki neadjisten minden áron elektronikus zenére akar bólogatni, és/vagy az anyag hatása ugyanezt kívánja, netán érez magában - és a pénztárcájában - annyit, hogy egy ócska - italmeghívás szagától ösztönösen egyre szélesebb csípőmozgással tekergő - ribit összeszed itt magának éjszakára, annak jó mulatást; a többiek viszont egy fintor, esetleg egy bő köpet kíséretében kerüljék el...

A "Disco Club" mellett egyből a balatoni "Forma 1-es pálya" látható. A túlzások azonos mértékűek!

...hogy aztán megérkezzünk utolsó kivesézendő egységünkhöz, a Vízizúzda avagy az 512 balatonparti kitelepüléséhez. Volt itt már Mágus meg valami Pokol kocsma vagy micsoda, hát most a fentebb már említett part felé eltolódott zülledelem okán gondoltak egyet, és csapot-papot otthagyva (fenti krimót bezárva), nyárra a partra települt a híres-hírhedt rockkocsma. Na, de itt legalább nem csak a számítógépek számára értelmezhető zene szól, kivéve persze azokat az estéket, amikor a szorgos személyzet már nem olyan szorgos, és unja az egészet, és a Petőfi rádiót nyomatja be. A kinti pult és meglepően pofás placc, a kaja(féleség) nem tűnt rossz ötletnek, a belső tér viszont valami förtelem. Persze, legalább éppen olyan sötét van, mint az anyaintézményben, így félig még józanul is alig látszik belőle valami. Bemenni viszont csak akkor szükséges, ha kedvünk van pofozógépnek lenni a csocsóasztalok alatt/mellett szocializálódott, nyilvánvalóan minden normális sportágban kudarcot vallott sznékelő-guruknak, valamint, ha a kinti élménypultban akadozik (értsd teljesen leállt) a kiszolgálás. Árakban hozza a balaton-parti átlagot; szóval bár igénytelen, de legalább nem olcsó. Itt azért olykor némi esélyünk kínálkozik arra, hogy jól érezzük magunkat, de természetesen ehhez is az import nő és/vagy baráti társaság szükségeltetik.

A strand "legmélyén" van még a Viviéra nevű csökevényes térség, amit anno a siófoki Beach House mintájára talált ki valaki ritka nagyálmodó; hát csak reméljük, hogy ott nem tudnak erről, mert megmosolyogtató még az összehasonlítás gondolata is. Persze a mostani állapothoz képest pár éve tényleg volt ott pár komolyabb fellépő, buli; mostanra talán csak pár bűnöző találkahelye, és az előzőekben említett helyekből kiábrándultak sétálnak arra valami csodát keresve - hát elárulhatom, nem találnak, hacsak az a tény nem az, hogy még mindig van lejjebb.

A Balaton partján tehát ez a csodálatos választék, de a nyárnak vége, úgyhogy lassan más felé kell elkalandozni az éjszakában mulatni vágyónak. A következőkben megmutatjuk, mit tartogat utazónknak a város a parttól a centrumig vezető úton.