Mivel az előző írásban ( http://blognow.blog.hu/2011/09/01/robotok_es_mosoly )  megismert vezérigazgató újabb céget vásárolt, fiatal szeretője pedig nagy-kategóriás sportautóval gazdagodott, miközben a pótolható alkalmazottak (a robotok) bére az infláció létezését meghazudtoló módon stagnál avagy inkább csökken, ismételten a jelenkori hazai viszonyokat tükröző poszttal jelentkezem, ezúttal kevésbé szimbolikus formában.

Fiatalok között a kisboltban, a nagyboltban, az utcán, a téren, a munkahelyen (már akinek van), vagy akár a kocsmában lassan a "gyerekek jól vannak?" - beépített kommunikációs sablon helyébe lép a következő szlogen: "itthon nem lehet boldogulni, dobbantani kéne". Nem meglepő a váltás: gyerek nem hogy jól, de szarul sincs jóformán senkinél, boldogulni meg tényleg nem igazán lehet. Persze akadnak idehaza is olyanok, akik jó hiányszakmát jól gyakorolnak, vagy egy jó cégnél jókor és jó helyre helyezkedtek el, vagy egyszerűen csak jó bizniszt csináltak. Jókor, jó helyen. Tehetség, kitartás és szerencse megfelelő mértékű kombinációja a szükséges feltételek, de gyakran még ezek sem elegendőek.

Nem szeretnék országos mértékű társadalmi, vagy régiónkénti összehasonlító elemzésekbe bocsátkozni, hiszen ehhez magasabb szintű kutatás és elméleti tudás szükségeltetik, ám környezetemből leszűrt tapasztalataim alapján valamennyire hiteles képet festhetek - persze majd a Tisztelt Olvasó tisztje kontrollálni, egyetérteni, cáfolni mindezt.

Szóval, a gyakori kérdés a fejekben: menni, vagy maradni? Ez itt a kérdés számos fiatalnál. Mivel ez felmerül, sejteni lehet, hogy nem stimmel itt minden, valami módon a körülmények nem adottak ahhoz, hogy egy fiatal kedvező jövőképet alakítson ki idehaza.

Menni, vagy maradni? A lehetséges és nagyon is létező válaszok, lehetséges, és nagyon is létező  indoklásokkal:

Menni, mert itthon nem sikerült elhelyezkedned, nincs munkád, apuka nem pénzel tovább, a hitelbe ivott nagyfröccsök pedig egyre nagyobb homályba burkolják a következő napot. Menni, mert, bár van munkád, de annak köze sincs a végzettséghez, amelybe energiát és pénzt fektettél a szüleiddel együtt, és utálod is csinálni, és fizetésnapon a számládra utalt összeg látványától felfordul a gyomrod, és idegesebb vagy, mint amikor lenulláztad az előzőt. Menni, mert, lehet, hogy a szakmádban helyezkedtél el, de tapasztalat nélkül alig kellesz valahol, pénz nélkül pedig magadnak sem kellesz. Menni, mert a főnökeid megaláznak, semmilyen módon nem becsülnek meg, felfelé nyalnak, lefelé szarnak. Menni, mert a mindenkori kormány is téged filéz ki, és nincs az a rendszer, ami csökkentené a nyomorodat, miközben néhányan pofátlan módon híznak. Menni, mert a hozzád hasonlók is beléd rúgnak, ahelyett, hogy együtt mennétek változtatni valamin. Menni, mert soha az életben nem lesz saját lakásod, még autód sem, vagy ha van, a hitel teljesen ellehetetleníti a megélhetésedet és mindenedet beszippantja. Menni, mert ha magadat nem bírod eltartani itthon, gyermeket sem vállalsz, és ki fogsz halni az egész népeddel együtt... 

Maradni, mert szeretsz azon a nyelven kommunikálni, mellyel teljesen ki tudod fejezni az érzéseidet. Maradni, mert szereted a napsütést, a 4 évszakot, és nem szeretsz völgykatlanban lenni, ahol csak hegyeket látsz; vagy nem akarsz ködöt, nyirkot, esőt télen és nyáron. Maradni, mert nem tudod mi vár rád, és nem szereted a kiszolgáltatottságot. Maradni, mert itt nőttél fel, és nem nyugszol bele, hogy a szüleidnek sikerült, neked pedig esélyed sincs rá. Maradni, mert külhonból is könnyen haza lehet térni mindent elveszítve, még azt a kicsit is, ami itthon megvolt.

Maradni, mert félsz. És emiatt magadat hibáztatod, mert úgy gondolod, gyáva vagy, és emiatt nem változik semmi, csak a posványban maradsz. Vagy menni mégis, mert szereted a kalandot. És ugyancsak magadat hibáztatod, hogy elhagyod a süllyedő hajót. Menni, mert a végsőkig maradtál, de kétségbeestél, és már nincs mit veszítened. All-In. Ekkor már nem biztos, hogy magadat fogod utálni. Eljutsz arra a szintre, hogy megutálod a hazádat. Aztán emiatt mégis magadat fogod okolni, de már valószínűleg valamely idegen nyelven és talán vissza sem térsz. 

Menni, hogy nyelvet tanulj; vagy maradni, hogy nyelvet tanulj, hogy aztán mehess. De inkább előbbi, mert nyelvtudás nélkül is megvan az az ezerkétszáz euród, amennyit itthon talán soha sem keresel meg, még szakorvosként is nyögvenyelősen.

Menni, hogy pénzt keress, visszatérni, hogy itt költsd el. Menni, hogy később gyerekeket vállalhass, de visszatérni, mert nem akarsz bamba tekintetű angol vagy tiroli kölköt.

Mert magyar vagy, és utódaidat is magyarul akarod nevelni, mert alapjában véve szereted a hazádat. Rosszabb helyzetben is inkább a szépségére összpontosítasz. Egészen addig, amíg végleg el nem hitetik veled, hogy annyit érsz, amennyit a számládra utalnak, amíg saját hazádban egy reményvesztett rabszolga leszel. Amikor nem spórolt pénzt, hanem kifizetetlen csekkeket tudsz csak félretenni. De az utolsó falatokért, amit közibénk szórnak, ideje volna nem egymást gyilkolni. És a tűrés ideje is lejáróban van. Menésben és maradásban is az összefogás korának kellene elérkeznie - de nem a politikai erőink által szájba rágott teljesen üressé vált fogalomra gondolok; hanem arra, ami a belsőnkben születik, és az igazságérzet izzítja a szíveinkben.