Rengeteg írást, véleményt olvastam a múlt pénteki románmagyarról, és ez csak töredéke annak, amennyi született ezen nemzeti tragédiának is nevezett kijózanító pofonnal kapcsolatosan. Azóta bár osztottuk az észt, 5-1-re, de a helyzeten ez alig kozmetikázott: megint nem sikerült. Az oláhok ellenében mutatott játék, labdarúgóink "küzdeni tudása" és "higgadt győzni akarása", az eredmény, a magyart gyalázó, majd jelenen és múlton kárörvendő, európainak legfeljebb földrajzi értelemben nevezhető szomszédaink, szakmai körökben hallható mentegetőző és szánalmas nyilatkozatok, szurkolóink lincshangulata vagy épp túlzott megbocsátási hajlandósága és egymás ellen fordulása, a kötelező provokátorok és a média ködösítő hadjárata mind-mind kiábrándított és elszomorított. Így néhány gondolattal kiadom magamból a rossz energiákat...Elemezzük a helyzetet egy kicsit más és jóval kibővített szempontok alapján is.
A meccs utáni első felindultságomban úgy gondoltam, másnap egy futball-"szakmai" bejegyzést írok, emocionális hangulatkeltéssel elsírva bánatomat, hogy lassan 30 évesen nem láttam a magyar válogatottat felnőtt világversenyen szerepelni. A hatást emeltem volna azzal, hogy felsorolok néhány csoportot, eredményt, vagy akár az összeset, melyben a 88-as EB selejtezőktől a mostani sorozatig szerepeltünk. Jogos volna. Mindezt szembeállítva az örök ígéretekkel, a "majd a következőben beérik a munka és a tehetségek", stb. A totális katarzist talán szövetségi kapitányaink arcképcsarnoka zárná. Ahogy munkásságaik, nyilatkozataik, eredményeik bevillannak a magyar szurkoló elméjébe, az szerintem nem lehet akármilyen idegpróba; sírás vs. nevetés rangadó.
Bizony ilyen érzelmek kavarognak bennem, hogy nekem-nekünk miért nem jár egy kis siker már lassan 30 esztendeje, tehát jóformán eddigi életemben. Mint gyermekkorom óta focirajongóban, felmerül bennem, miért kellett úgy felnőtté válnom, hogy minden egyes vébén és ebén külföldi csapatokkal tudtam csak szimpatizálni? Ezt egyszerűen nem tehetik velem! És megint ez lesz, és lassan arra gondolok, hogy mindig ez lesz, mert itthon nem változik semmi a futballban, vagyis éppen sok minden változik, de az eredménytelenség állandó.
Most azonban ássunk le egy kicsit a lehetséges okok felé. Ez egy nagyon különös megközelítés lesz, mely túlmutat futballon, majd politikán is. Összeesküvés-elmélet? Talán. Nemzetünk sorsa és feladata a világban. Lássuk előbb, mióta is vegetálunk a focipályákon? Legtöbben a '86-os nullhatról beszélnek, mint törésvonal. Legyen. Azelőtt mindig voltak nemzetközi elit szintjén mozgó focistáink, sőt volt, hogy a legjobbak voltunk. Úgy nagyjából, azóta miről is szól a labdarúgás, egyre fokozódó mértékben? Igen, mint Puskás is mondotta volt: amekkora a pénz, akkora a foci.
A pénz diktálta dolgok, nekünk, magyaroknak talán természetünkből adódóan nem nagyon jönnek össze. Ugye? Ahol nem ennyire diktál a tőke, a haszon és a kamatos kamat, ott azért villantunk, nemde? Kajak-kenu, vívás, öttusa, vízilabda... a legkitűnőbb erényekről szóló sportok. De túl a sporton: tudás, találmányok, kreativitás, gyógyítás, mulatás, kitűnő ételek-italok, szép nők. Micsoda értékek! Hát nem ezek teremtéséért és az ilyesmik élvezetéért - melyek lelkünket nemesítik, fejlesztik - küldtek minket erre a csodás világra? És ezekben mi vagyunk/lennénk a menők! Nem véletlen, hogy a bankrendszerek, hatalomvágyon alapuló politika, spekulációk, élelmiszer- és gyógyszeripar uralta világban nem akarjuk megtalálni a helyünket. Mert aki erőlködik, hogy e világrendben boldoguljon, még ha tehetséges is, legfeljebb egy szabadságharcos Viktorra futja erejéből. Lássuk már be. Itt komolyabb változásokra van szükség, teljesen más alapokra helyezett ÉLETről. Együtt. De nem 2014, és nem egy retkes kormányváltás a cél, hanem egy tisztességes lét, EGÉSZség a FÉLelem helyett! Aki ezt nem látja, már elvakították, vagy nem is akar látni.
Szóval, visszatérve talán túl egyszerű és mégis beteges gondolatmenet, és ezért nem akarjuk benne meglátni az igazat, de amíg a foci elsősorban játékot, becsületet, küzdelmet, férfias erőpróbát, szenvedélyt jelentett, értékeket, erényt, irányt, aranyat; egyszóval az Isten felé vezető út mentén haladt, mi Magyarok, a MAGerő sikeresek voltunk. Mióta sokkal inkább üzlet, reklám, menedzserek, sejkek játéktere (sátán?), minden igyekezetünk ellenére leszakadtunk. Ehhez még hozzájött az, hogy mesterségesen is (kívül-belül) dolgoztak rajta, hogy nehogy jó focink legyen, nehogy sikeresek legyünk, mert napjainkban egy jó nemzeti csapat és klubok veszélyesen megerősíthetik a nemzetet, ami a mi esetünkben veszélyes lehet - mert az öntudatra ébredt, öntudatos magyar nép változtathat a jelenlegi, összeomlóban lévő állapotokon, segítségére lehet(ne) Világunk egyensúlyba kerüléséhez.
Továbbra is Hajrá Magyarok - a focipályán és az Életben is!
