Minap vásárolni voltam édesanyámmal néhány szupermarketben. Igen, így pontos a kifejezés, mivel szerény számításaim szerint a nettó vásárlási idő töredéke annak, amit magának a tevékenységnek érdekében eltöltöttünk. Jól ki van találva. Na nem mondom, hogy máskülönben a nap minden percét olyan nagyon hasznosan töltöm. Hogy is tölthetném hasznosan, mikor hivatalos, bejelentett munkám van. Hogy még az illúzió is keserű legyen, minden munkaórában rajtunk terpeszkedik az állami vízfej, mely a bérnek több, mint harmadát szétszórja a közjónak - melyből aztán olyan dolgok keletkeznek, melyekért ismét fizetni, az után pedig adózni kell. Ez is jól ki van találva. Szenvedő szerkezetben, szigorúan. Persze a szabad órák sem feltétlen az értékteremtésről és önmegvalósításunkról szólnak, amikor a tévé sehonnai bitang celebjeit lessük látszólag felháborodva, valójában beszűkült tudattal, agymosottan, irigykedve; avagy hiányos öltözetű hölgyekről mondjuk látszólag legyintve, valójában nyálcsorgatva, hogy áááh, úgyis fotosopp..
De most kanyarodjunk vissza a boltok polcaihoz. Látszólag mindenféle földi jók kacsintgatnak ránk, miközben csak toljuk-toljuk a bevásárlókocsit, szolga létünk örök szekerét. Ha a kínálat fergetege okozta mámoron tovább látunk, érdemes egy pillanatra megállni, s egyéb szemszögből elemezni a látottakat. Képzeljük el mondjuk, hogy a termékek tartalma (szalámi, tej, halrudacska, ásványvíz(!), kóla, tusfürdő, hangszóró, fogkrém, keksz, csokoládé, tészta, stb-stb.) eltűnik - mint ahogy valóban ez történik, miután jó fogyasztó polgárok voltunk -, és csak a csomagolás marad. Tisztelet a kivételnek, amit a lebomló papír és a visszaváltható üveg jelent, ott maradna egy áruháznyi műanyag. Színesen, vidáman csúfolnának minket, azt üzennék: "minket aztán nem faltok fel, sőt, a bolygó sem tud eltüntetni, hiába próbálkoztok zöldeknek lenni, meg szelektíven táborokba gyűjteni, mi sem dolgozni, sem elpusztulni nem fogunk. És sokan vagyunk, nagyon sokan, nézz csak körül az áruházakban, mindenhol ott vagyunk, rengetegen, és sosem győzhettek már le minket!" Majd gúnyosan hozzáteszik: "bár nem is akartok igazán, hiszen ti alkottatok minket, és ugye, milyen kényelmes, ha mi öleljük körbe azt a sok vacakot, amit - mily öröm - akár egy helyen beszerezhettek, majd megesztek meg magatokra kentek..." És valóban, csak gondoljunk, bele, lássuk meg, hogy egyetlen darab áruház egyetlen heti készlete mennyi hulladékot jelent. Hulladékot, mely rengeteg energiába került, és sosem fog visszatérni oda és úgy, ahogyan vétetett. És még meg is fizetjük, gyakran többet, mint amennyit a benne lévő tartalom ér. Aktívan támogatjuk a szeméthegyeket, egyik szögét a természet és a teremtés koporsójának. Mindegy, csak legalább szépen legyen becsomagolva, hiszen a tartósítószerektől, amiket belénk tömnek magunkba tömünk, úgyis lassabban bomlanak a földi maradványok. Ami véletlenül nincs becsomagolva, ahhoz rögtön műanyagtáska, nehogy bármi is túl sokat lélegezzen. Aztán a sok becsomagolt termék lehetőleg kerüljön bele egy még nagyobb csomagba. S végül a "megtermelt" szemét több, nagyobb, mint a fogyasztott (nagyrészében) szemét, csupán azért, mert kényelmesebb, mint tejes- zsíros- és vizesbödönt hozni-vinni; illetve, mert nincs is hová vinni: termelőtől - vagyis a termék valódi teremtőjétől - jóformán lehetetlen közvetlenül beszerezni bármit is. A helyzet kétségbeejtő, de remény van. Nem öko-bio-zöld meg hasonló baromságokat szeretnék hirdetni, mert ők is- tisztelet a kivételnek - inkább divatot teremtenek, javarészt üzletet csinálnak, egy piaci rést szeretnének betömni.
Csupán azt szeretném, hogy nyissuk ki a szemünket, józanul gondolkodjunk, lássunk túl a pénztárgépnél lévő futószalagon a "következő vásárló" feliratú tábla által elszeparált önző, kényelmi világunkon. S ha ez megtörténik, az emberi leleményességen, és hagyományaink tiszteletén alapuló hozzáállással a gyakorlatban is kiváló ötleteink születhetnének. Hogy megállítsuk a természeti, szociális és morális katasztrófának címzett, soha le nem bomló műanyaggal csomagolt küldeményt - melyben, ha mégsem teszünk semmit, mindannyiunkat feladhatnak, a bélyeget pedig mi magunk vásároljuk meg hozzá.
