Ezúttal vendéglátás-turizmus témakörrel jelentkezem, néhány gondolattal egy, a környéken az elmúlt néhány évben megfigyelhető jelenséggel kapcsolatban. Több újságcikk, tévés magazinműsor foglalkozott a közelmúltban az orosz vendégkör létszámának és jelentőségének rohamos mértékű gyarapodásáról, én, mivel mondhatni, folyamatos terepmunkán veszek részt, elsősorban a kisember gyakorlati-tapasztalati és némileg emocionális szemszögéből közelítem meg a dolgot.
Szóval, megjelentek az oroszok, és lassan annyian is vannak. Közben a németek meg egyre kiszorulnak a térségből. Mintha már előfordult volna hasonló a történelemben. A különbség abban áll, hogy a "felszabadítás" most nem tankok, bombázók és gépfegyverek, hanem pénzvagyonok, banki tranzakciók és befektetések nyelvén zajlik. Az ilyen téren tapasztalható fölény is emlékeztet a '44 végi erőviszonyokra, a térképes illusztrációm sem véletlen, találóan szimbolizál. Sokan nem kedveltük a 90-es években és a 2000-es évek elején a német turistákat itt a Balaton partján. Utáltuk, hogy ha kiadtuk a házat, csendben kellett lenni miattuk, balkáni körülményeket alulmúló állapotok között kellett lakni a garázsban, hallgatni a részeg karattyolásukat esténként, tűrni, ahogy nálunk ünneplik a foci válogatottjuk győzelmeit. És még sorolhatnám a kellemetlenségeket.
Fekete nyilak: német offenzíva a Keleti fronton 1940-1941-ben Hévízen és környékén 1990-2000-ig
Ma rengetegen vannak Hévízen és a térségben, akik visszasírják azokat az időket. Most már őszintén örülnének együtt velük, ahogy anno Klinsmann majd Klose, most meg Gomez gólja után literes korsó söröket lötykölve üvöltik, hogy Lineker ugye megmondta. Ezek a fritzek ugyanis bár megszállták a balatoni nyarat, de hálásak voltak érte, hogy megtehették. Hálásak voltak az egyszerű szobakiadó nagymamának, hálásak voltak a gyógyfürdők kezelőszemélyzetének, a pincérnek, az árusnak. A vállalkozó szellemű és dolgozó kisembert támogatták - mai divatos magyar politikai kifejezéssel élve - az erős középosztály felé. És, bár voltak ritka tuskók köztük is, nem csak anyagi értelemben támogattak; egyszerűen jól érezték magukat és ezt nem röstellték őszintén kimutatni. Kérdezzük csak meg a nagymamát, a masszőrt, a pincért, a butikost vagy a trafikost.
Piros nyilak: orosz offenzíva; zöld nyilak: német ellentámadás a Keleti fronton 1944-ben Hévízen és környékén 2010-2012-ben
De mi a helyzet most. Talán tényleg megmentőként érkezett a Kelet cirillbetűs Népe, legalábbis a fürdőváros vonatkozásában sok hozzáértő látja így, mivel a belföldi turistaforgalom stagnál, vagy minimálisan növekszik, a németajkú vendégkör pedig önmagától is kihalófélben van, az orosz invázió legfeljebb a kegyelemdöfést viszi be neki. A változás viszont nem csak a még idegenebb nyelvben és viselkedésmódban áll. Hatalmas vagyonok tulajdonviszonyai rendeződtek át náluk, ott amesszi sztyeppék rejtette ásványkincsek birodalmában, de úgy, hogy torzabbat, igazságtalanabbat nehéz volna elképzelni. A szociológiai olló lassan egyenesre nyílik, a két él közt csak a légüres tér. És ezt hozzák magukkal, mintha a génjeikbe lenne kódolva. Mint annak idején a szocializmusnak nevezett valamit. Nem tehetnek róla. Ilyenek. Az olló felső élének tagjai, akik eljutnak ide, soha nem látott pénzeket költenek el itt. Ez elvileg jó. De kinek is? Hát nem a nagymamának, nem is a szállodák és éttermek dolgozóinak, és a trafikosnak is csak azon ritka esetekben, ha szerencséjére a muszka néhány vodka után minden felesleges holmit meg akar venni és meg is vesz. Az orosz vendég ugyanis többnyire fukar a hálával; kultúrájából vagy saját megfontolásából adódóan - ez lényegében mindegy is - elfelejti, kitől is kapja a valódi szolgáltatást. Így hát örömöt, mint annak idején, csak egy szűk réteg; többnyire a szállodatulajdonosok, az esztelen költekezésükből jutalékban részesülők, és ingatlanosok lelnek a turizmus ijetén alakulásában. Utóbbit azért is emelem ki, mert a germánok nyomán, akik egy idő után szintén nem elégedtek meg a vakációzással, az újabb jelenség az ingatlan áron aluli felvásárlása orosz-ukrán részről a nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott magyar tulajdonosoktól.
Összességében jöjjön-menjen mindenki oda, ahová akar, vegyen igénybe olyan szolgáltatást, amilyen tetszik neki (meg persze amit meg tud fizetni), ezzel semmi gond. A vendéglátó dolga - legyen az vezető vagy dolgozó - pedig a maximális és legteljesebb kiszolgálás az adott igény alapján. Ez így van rendjén, ilyen a szakma és a modern kori turizmus. Csak a milliós tételek rezzenés nélküli kifizetése és az ehhez tartozó nagy arc közepette ideje megtanulni azt a bizonyos hálát, amit a 90-es években mutattak a német népek. Köszönés. Mosoly. Jatt. Higgyétek el, orosz népek, megtérülne ez a csöppnyi plusz befektetés. Addig viszont tükröt tartunk elétek.
