Változtatás nélkül közlöm blogomon a Keszthelyi Hírlapban is megjelent írásomat, mely a vendéglátás-turizmus szektor helyzetéről szól a pandémia 2. hullámában.
A novemberi korlátozó intézkedések nyomán tovább folytatódik a tavaszi vírushelyzet által már megtépázott szektorok vesszőfutása. Egyebek mellett a vendéglátó-, szálloda- és szórakoztatóipar szereplőire várnak újabb csapások, amelyek miatt működésük is veszélybe kerülhet. Mindazonáltal ezen intézkedések indokoltnak tűnnek, mivel csökkentik a találkozásokat, valamint tömegek kialakulásának esélyét. Az országok többsége is hasonlóképpen reagál a járvány második hullámára. A kérdés, hogy milyen lesz a gazdasági segítségnyújtás mértéke, formája az érintett emberek, vállalkozások részére. Lássuk, mi történt eddig, és mi várható a következő időszakban.
„A 485/2020. (XI. 10.) kormányrendelet szerint novemberi szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettséget, a szakképzési hozzájárulást, rehabilitációs hozzájárulást nem kell megfizetni, illetve a kisvállalati adókötelezettség megállapításánál nem tekinti kisvállalati adóalapnak a személyi jellegű kifizetések összegét. Ezek a vállalkozások 50 százalékos bértámogatást is kaphatnak novemberre, amennyiben állományban lévő dolgozóikat megtartják.” Ez komoly segítség lehet főként azon cégeknek, amelyek jellegüknél és adottságaiknál fogva továbbra is bevételt tudnak termelni (pl. ételkiszállítás, amelyre további támogatások vehetők igénybe). Mi a helyzet a kávézókkal, sörözőkkel, szórakozóhelyekkel? Családi vállalkozás (ahol a tulajdonos(ok) és családja(ik) egyben a munkaerőt is jelentik) esetén az 50%-os bérkiegészítés nem releváns. Bevétel nincs, emellett a bevételkiesést sem kompenzálják. Persze, a gazdaság munkaalapú, nem pedig segélyalapú. Értjük. Mi a helyzet azokkal a helyekkel, ahol van alkalmazott? Ott szorgos matematika kezdődik: vajon a zéró bevételből kitermelhető-e a fél fizetés? Helyi vállalkozók elmondása alapján további könnyítést csak a tavasz óta hatályban lévő közterületek bérleti díjának elengedése jelent.
Térjünk át a szállodaiparra! „A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK) regisztrált szálláshelyek esetében az állam megtéríti a szálláshely-szolgáltató részére az NTAK-ban 2020. november 8. napjáig regisztrált foglalások után számított nettó bevétel 80%-át.” Ezt a „hatalmas” segítséget nyújtják. Sejthető, hogy a korábbi határzár miatt amúgy is csak takarékon pislákoló szállodákban éppen mennyi foglalás volt erre az időszakra. Elenyésző, tudtam meg több szálloda menedzsmentjétől is. Keszthely városát ugyan ez első körben látszólag nem érinti különösebben, mivel a szezonnak vége, nagyobb szálloda pedig nincs. Közepes sincs. De szálláshelyek azért akadnak, és azokat jóformán teljesen kizárták a gazdaság- és/vagy munkahelyvédelmi akciótervből, ha még létezik ilyen. De miért is érinti mégis e várost ennél jelentősebben mindez? A környék, főként Hévíz szállodáiban már nem (volt) elhanyagolható a keszthelyi dolgozók száma. Ezen intézményeket már egyszer megcsapta tavasszal a pandémia, de akkor még néhány intézkedésnek, segítségnek – hogy a komolyabb beruházásra lehetőséget adó támogatások hová és mely körhöz tartozó cégekhez kerültek, arra most ne térjünk ki. Méltányoljuk inkább a csökkentett munkaidejű dolgozóknak adott bérkiegészítést és a járulékcsökkentést, amely a dolgozók és a munkáltatók terheit egyaránt könnyítette. Mindezeknek köszönhetően megszédülve bár, de felálltak a szállodák és a vendéglátóipari egységek – már amelyik újra kinyitott , és nem kezdte el a teljes felújítással járó beruházást, amit a már említett, milliárdos nagyságrendű vissza nem térítendő támogatásokból valósítanak meg e vendégforgalmi szempontból nem sok jóval kecsegtető időszakban.
„Köszönöm, hogy betartják! Együtt sikerülni fog!” – írta a polgármester a közösségi oldalán a kijárási korlátozás életbe lépésének első estéjén. A csatolt felvételeken a város utcarészletei láthatók esti kivilágításban, üresen.
A lakosság felé történő megnyilatkozás, biztatás mindig fontos és értékelendő tett egy vezető vagy vezetőség részéről. A kérdés az, hogy ezzel vajon mit üzennek számunkra? Megoldással kecsegtetnek, a járvány egyre lesújtóbb egészségügyi és/vagy gazdasági következményeinek csillapítására adnak valami reményt, vagy csupán az engedelmességgel való elégedettséget tükrözik? A kérdés költői.
Együtt sikerülhet, de ezen központi intézkedések, mint az esti teljes kijárási tilalom és a kizárólag időseknek fenntartott vásárlási idősáv nem befolyásolják a helyzet alakulását a koronavírus ellenében. Ez pártszimpátiától függetlenül belátható, mint ahogy az érzékelhető a kormánypárthoz teljesen lojális polgárok megnyilatkozásaiból is. (Igaz, van, akinek szabad e belátásának hangot adnia, s van, akinek kevésbé tanácsos...)
A kommunikáció gyakran sajnos a cselekvést, az átgondolt, okos, hatékony tetteket helyettesíti. Ám ez, csakúgy, mint a hegszövet, az űrt látszólag betölti ugyan, de a tartalom már erősen hiányos. Mit lehetne tenni a fentebb vázolt témakörben? A következő kérdések fogalmazódtak meg bennem: Vajon eszébe jutott-e a város vezetőinek összeszámolni, hány embert érint a hotelszakma bedőlése a városban? Hány dolgozót bocsátottak el, közülük mennyien találtak máshol munkát? Hányan vannak részmunkaidőben? Egyeztet-e a környező települések polgármesereivel, összegzi-e ezen számokat Keszthely polgármestere? Ellátogatna-e (jelen helyzetben akár digitális módon) a környék fürdővárosainak önkormányzataihoz, hogy megtudja, mire számítanak, mik a kilátások, s van-e valamiféle stratégiájuk? Egy ilyen előkészítést követően felmerülne-e, hogy megkeresse a térség országgyűlési képviselőjét – akivel éppenséggel jól ismerik egymást.
A válság által jelentősen érintett választókörzetben élünk: tele szállodákkal, fürdőhelyekkel. Képtelenség volna-e, hogy az országgyűlési képviselő felkutassaa hasonló adottságokkal rendelkező, turisztikailag és szálláshelyek számában kiemelkedő körzetek – nagy eséllyel szintén kormánypárti – országgyűlési képviselőit? Megfordult-e a fejekben egyeztetni a szállodaszövetséggel? Lehetséges volna-e mindezek után, akár bizottságok és munkacsoportok létrehozásával – persze, csak gyorsan, illetve nem túl drágán –, az eredményeket összegezni, terveket felvázolni? Ennek birtokában lobbizás indulhatna a kormányzat megfelelő szerveinél. Azért, hogy legalább a tavaszihoz hasonló segítséget megkaphassa a nagyszámú érintett.
Mert ennyien nem tudnak átigazolni a kereskedelembe, az IT területére, az építőiparba. És talán nem is ez volna a helyénvaló cél. Mivel ezek a szállodák ismét megnyitnak, és egyszer végre, a szűk hónapok után újra jönnek külföldi vendégek is. S a hotelek újfent termelnék a jó GDP-t. Sajnos nem az látszik, mintha erre készülne az ország. Ki fog majd dolgozni az ágazatban? Egy föntihez hasonló intézkedéssorozat reményt adhatna a jövőre vonatkozóan, és némi bizalmat a vezetés irányába. Amit most látunk, az csupán nyomokban erős vezetés. Sokkal inkább egy vezetés, amely erősnek akar látszani. Országos és helyi szinten egyaránt.
