A Balaton-part környékének így novemberben, a maga elhagyatottságában is megvan a romantikája, ám az este és éjjel mulatni vágyók természetesen ilyenkor is kirúgnának a hámból, vagy innának pár italt barátaikkal, így hát odébb kell' álljunk, és valami fedett, fűthető helyet érdemes keresni. Ezen rész írása komoly kihívást jelent, hiszen olyan helyek következnek, ahol a rendszeres látogatás okán jóval több személyes inger ért, és így az objektivitás kellő mértékét nem könnyű megtartani. Tisztelegvén a szóban forgó 2 hely előtt, alaposabb részletességgel írok róluk. A rendszeres látogatás tényéből következik, hogy számos pozitív elemet is találhatunk ezen egységekben, melyeket a sportszerűség kedvéért meg is említek, ám aki az előzőek ismeretében a krimó kinyírást várja, nem fog csalatkozni: maró kritikám savja ezúttal sem kímél semmit és senkit, mégpedig úgy, hogy mindennek tapasztalati alapja lészen - talán épp ezért mar majd ott, ahol a legjobban fáj...
Olimpia
Képzeletbeli utazónk türelmes, így hát nem indul meg azonnal a városközpont felé vezető utak valamelyikén, hanem a vasúti sínekkel párhuzamosan halad tovább. A keresés hamar sikerrel zárul: még éppen az úgymond pre-Balaton-part zónában rátalálunk egy saroképületre, mely távolról is jól láthatóan terpeszkedve hirdeti: itt biz' kocsma van. Olimpia büfé, áll a világító táblán. Az alatta lévő réteg halványan mutatja a hely előző nevét is, akár a fák évgyűrűi, adnak némi támaszt történelmével kapcsolatban. Mert történelme van, bár ha egy krimó kívánni tudna, azt kívánná, bár ne lenne. Volt itt a hírhedt, egykori gyenesi diszkó kávézónak álcázott pénzmosodája és narkó-elosztója, melyet büntetésvégrehajtási intézményben kettőnél kevesebb évet letöltött, és 45-ösnél kisebb karral (és fegyverrel(?)) rendelkező emberek messzire elkerültek, de vélhetően egyedül még ők is csak óvatosan közelítettek meg. Legtöbbünk számára ez a hely ugyan létezett, de nem nagyon vettünk tudomást róla. Talán ezért is élünk még. Miután ez a helyi kis kartell összeomlott diszkóstul, dílerestül, behajtóstul, egy Retro nevű furcsa homály-hodály nyílt az épületben. A partidrogokat itt már inkább a lassító, szerves alapú tudatmódosítók váltották fel, s magukat rendkívül különlegesnek hívő emberkék süppedhettek el itt a nappalikba illő fotelekben és rekamiékban. Aztán hamarosan ez a vegatatív létforma is kivérzett, hogy helyet adjon a ma is itt található egységnek.
Kicsiny várfallal körülvett teraszhelyiség, belső vendégtér, pult - ezek a mértani pontossággal elhelyezett védelmi vonalak alkotják; az első kettőben megtalálható székek, asztalok, bárszékek már-már bántó uniformitása pedig nyomatékosítja, hogy a dizájnt tekintve semmi különlegeset ne figyelhessünk meg. A sportszerető törzsközönségnek hála azért csak sikerült feldobni pár szurkolói sállal és címerrel az összképet, sőt, így utólagosan végül minimális értelmet is nyert a hely elnevezése. Apropó, elnevezés. Bármennyire is kritikára, lenézésre, a hibák alapos kihangsúlyozására épül ezen írás, a büfé elnevezést egy kissé megrágva azért még bennünk is némi szánalom, sőt olyan - ezen írás-sorozathoz amúgy teljességel méltatlan - vélemény ébredt, hogy ennél azért mégiscsak nagyobb, szebb, jobb helyről van szó. Büfé ugyanis például az, ahol gimiben csócsáltuk a párizsis zsemlét becsöngetés után, hogy megússzuk a fizikafelelést; esetleg Lali lakókocsija a klasszikussá váló Üvegtigris-filmtrilógiából. Ezen fajta szerénységen a Krimó Kinyíró szellemisége nehezen talál fogást, így hát rendezzük le annyival, hogy az üzletvezetőnek talán nem volt jobb ötlete, vagy épp ez fért ki a táblára. Netán ezzel nem szinonim szó a "kocsma"...? Ó, dehogynem.
És, ha már az üzletvezető szóba került, aki esetleg nem tudná, eláruljuk, hogy a gyengébbik nemhez tartozik. Mi, tapasztalt kocsmázók évszázadok óta kedveljük a csaplárosnékat, pultos csajokat; de főnökségi szinten azért már más a helyzet. Vezetői pozícióban ugyanis - teljesen jogosan - egyértelmű, hogy minden áron hasonlítani szeretnének hozzánk (még akkor is, ha erről nem tudnak), sőt, még inkább meg akarják mutatni, hogy vannak olyan jók, akár jobbak is, mint a férfiak - ez azonban még ha a modernkori génmutációk és trendek jóvoltából nagyjából sikerül is, leginkább felesleges idegeskedéshez, görcsöléshez vezet, és a lazaság optimális mértékének alábecsülését vonja maga után. Csak egy nő lehet képes egy sok felelősséggel járó, de összességében egy gyönyörű lehetőséget nap mint nap cipelendő keresztfának megélni, a képzelt töviskoszorú okozta fájdalmat pedig olykor a vendégek felé sugározni. Az együttérzés pedig amúgy sem a krimó kinyíró műfaja, így hát jókat mosolygunk mindezen, legalábbis addig, ameddig a non-stop zenetévé a Férfi Vendég akaratára időben átvált a kívánt közvetítésnek helyet adó sportcsatornára - és még őszintébben vigyorgunk, ha üdvöskénk üdvöskéje, Lewis Hamilton defektet kap az utolsó körben.
Persze nem csak sporteseményekről értesülhetünk ott, hanem például Laci bá' múlt hét kedd esti, egészen más helyen történő pontos italfogyasztásáról, de lassan akár azt is megtudhatjuk, mit, hol és miképp is fogunk csinálni holnap este. Ha az információ értéke újszerű társadalmunkhoz hűen továbbra is felszállóágon marad, hősnőnknek hamarosan nem kell sörcsapolással foglalkoznia.
Addig azonban továbbra sem fogunk lelkendezni az ún. "jó asztalok" törzsarcok elé soroslásának, a pontos nyitvatartás egyoldalú betartásának - mely teljesítésének zárás előtt negyven perccel való szertartásos megkezdését olykor Csaba bá is megirigyelné. Ha viszont igazán be szeretnénk vágódni, ugorjunk be kizárólag cigarettát vásárolni, és legalább Széchenyis címlettel fizessünk, természetesen a visszajáró utolsó pénzérméit is gondosan számoljuk át és tegyük el. A "csak a cigi lesz?!?" kérdés pedig lehetőleg már a hátunknak szóljon, és válaszra se méltassuk. Garantált a siker.
Az árakról még nem esett szó, nos nem véletlen; semmi különös: hozza azt az átlagot, ami már egy kiadós sörözéstől is igen vastag pénztárcát követel meg, illetve ami után azért semmiképp nem mondhatjuk el, hogy hű de megérte. A fröccs azonban iható és fizethető, így hát a becsületes munkából élkőknek többnyire ez marad. Rövidet pediglen tényleg csak ünnepkor...Találunk ételt is a kínálatban, aki azonban nem esik össze az éhségtől, felejtse is el, hiszen egy pizza semmiképp nem lehet jó, ha hetekkel tálalás előtt ki van nyújtva a tésztája. Erre azért szépen lassan a vendégek is rájöttek.
Összefoglalva van egy jó fekvésű egység, mely napközben kávézó, estefelé presszó, ami később aztán fogyasztástól függően: söröző vagy borozó, vendégkörtől függően: kocsma vagy bár (95%-ban előbbi), amelyik eme identitászavarától eltekintve úgy-ahogy megtalálta önmagát, és elviselhető - de az ég világon semmi extra nincs benne. Jórészt a vendégek baráti kapcsolatainak kohéziós ereje vonzza oda a társaságok tagjait, és a viszonlyagosan nyugodt feltételek egy jó alapozásra, a poszt szerzőjét ezen túlmenően az a földrajzi tényező, hogy közel van. Bár elég durva kritika a többi későeste nyitvatartó krimó számára önmagában az a tény, hogy cimboráim monopol-helyzetű hétvégi kiindulási állomásává válhatott e sokaknak messze eső és semmi de semmi különöset nem tartogató hely, e kritikának azért testet is formálunk a továbbiakban - avagy választ kaphatunk arra, hogy a többi miért nem jó még ennyire sem...
Öregház
Immár a centrum felé továbbhaladva rábukkanunk következő állumásunkra, a mostanság csak az esti órákban nyitó Öregház sörözőre. E kocsmában rengeteg adottság megvan ahhoz, hogy igazán jó hely lehessen, de - a magyarázkodó futballedző nyelvén - azok a fránya körülmények nem úgy alakultak, hogy így beszélhessünk róla. Hogy érthető legyen, mire is gondolunk, egy hasonlat-sorozaton kersztül szeretném bemutatni a lényeget. Gondoljunk el egy ősi földön elterülő szép tájat, előnyös éghajlati viszonyokat, ahová megérkezik egy nép, akik szépen kimunkálják, a dolgok szerencsés alakulásának köszönhetően senkinek nem kell érte külön fizetniük, hogy ott vannak; vezetőik tehetségüknél fogva pedig kitűnő ötleteket valósítanak meg, létrehozván egy élhető, viszonylag szép és igényes országot. Minden rendben is megy, ám az idő előrehaladtával ezek a vezetők bizonyos, előre bejósolhatatlan időközönként nem találják el a megfelelő diplomácia megfelelő arányát, és gyakorta a többi kultúra sajátosságait figyelmen kívül hagyva, olykor meg is sértve azokat, érvényesítik saját, tökéletesnek vélt stílusukat, akár közvetlen, akár közvetett módon. Mindez számos területen sikerek záloga, azonban vizsgálandó esetünkben azt vonja maga után, hogy nemzetközi körökben egyre inkább ezt a szép országot azoknak vezetőikkel, illetőleg azoknak olykor egészen különös megnyilvánulásaikkal azonosítják; emiatt pedig sok más országban egyre kisebb betűmérettel jelenik meg a turisztikai kiadások címlapján.
Az Öregház egy régi lakóházból lett kialakítva, kerthelyisége a folyamatos bővítéseknek, fejlesztéseknek és csinosítgatásoknak köszönhetően tágasnak és hangulatosnak mondható. A belső tér - maga a kocsmahelyiség - egy lépcsőn keresztül közelíthető meg, mely nagyjából bármilyen rákerülő anyagtól balesetveszélyessé válik. Valóban különleges, divatos szóhasználattal élve: dizájnos kép tárul elénk, akár a bútorokat (melyek amúgy kb. havonta váltogatják helyzetüket), akár a dekorációt vesszük alapul. Remekül illeszkedik a képbe a nemrég betelepült kerámia-műhely és -termékek, ami a kellemes látnivalón túl egy (jó erős) csepp önkritika a vendégtér kihasználtságát illetően. A funkcionalitás viszont már érdekesebb kérdés. Van egy viszonylag tágas kocsma, hozzá egy elég lehetetlen szegleten egy akkora pult(?), melyre öt üvegnél több sör kipakolása már erőteljes stratégiai érzéket követel meg. Naná, hogy itt ül és/vagy támaszkodik mind a három vendég, és még a negyedik-ötödik is valahogy ide fogja magát paszírozni. És, ha eme kis aránytalanság még nem elég, eláruljuk, hogy a mellékhelyiségek is szinte egyből innen nyílnak, persze a wc szemszögéből nem befelé. Vicces nézni az egymást és a nyíló ajtókat folyamatosan lökdöső és kerülgető emberkéket, miközban a hátsó (úgy 80%-nyi hely) általában töküres. Képzeljük csak el, milyen lenne az ember, ha a törzsfejlődés során az agya a seggpárnáiban fejlődött volna, egyetlen szeme pedig a here (ill. annak megfelelő női szerv) és a végbélnyílás találkozásánál kapott volna helyet, és a száj sem lenne messzebb a köldöknél.
Ha már here... az üzletvezető itt az erősebb nemhez tartozik, és nem csak e tekintetben ellentéte előző állomásunkban megismert kolleginájának. Lazaságban, mint olyan, erőteljesen a bizonyos ló túl-túloldaláról beszélhetünk. Míg ott értetlenkedtünk, hogy sosincs lehetőségünk fizetni egy italt a pult mögött állónak, itt gyakran már akkor kikérünk egy kört, amikor még nem is tudunk róla. A kocsmáros azon kívül, hogy munkája a szenvedélye is egyben, rendkívüli szellemi és fizikai tulajdonságokkal rendelkezik, aki rendszerint mitikus és heroikus tetteket hajtott végre a múltban és hajt végre folyamatosan. A Chuck Norris-féle mondások jó része bőven ülne rá, azzal a különbséggel, hogy a texasi kopó biztosan jókat mosolyog rajtuk, muay-thai emberünkről viszont a mai napig nem tudjuk minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy hol van az a határ, amit maga is elhisz, és hol kezdődnek számára is nyilvánvalóan Andersen meséi. Mindenesetre eleinte sokan mosolyognak, néhányan azután is; vannak, akik maguk is jól "beilleszkednek", változó mértékben komolyan véve és üdvözölve a különböző ingereket. Akadnak olyanok is, akikkel hosszú ideje nem találkozunk ezen a helyen, az ő véleményükre így csak következtetni tudunk... (Fontos megjegyezni akár sokadszor is, hogy mindez nem személyeskedés, hiszen a Krimó Kinyíró célpontja továbbra is maga a krimó, és csak annyiban ábrázolja az ahhoz köthető egyének jellemét, amennyire az illető a kocsma része - így csak ebből az aspektusból világítjuk meg, hogy amúgy milyen valaki, az ebben az esetben érdektelen.)
Ami a személyzetet illeti, változatos a kép; volt szupermotivált, jókedélyű söröshordó; többszörösen visszaesőtérő főkomornyik, korábban akadtak rosszéletű pizzaszakácsok, és persze hosszabb-rövidebb ideig mindenféle pultoscsajok. Lényeg, hogy mindig lendületes csapatot látni, kiemelkedő kereseti, előrelépési és karrierépítési lehetőséggel.
Árakról, választékról. Átlagos, sör olcsóbb például az előző egységnél tapasztaltakkal, a bor viszont többnyire műanyag palackos, és ez úgy jócskán érződik is a fröccsön. A pizza viszont tényleg finom, és még meg is lehet fizetni, így még a K.K. szerkesztősége is csak ajánlani tudja. Cigarettavásárlókkal szemben viszont alaposan túl van biztosítva a hely, szóval érdemes felszerelkezni...
Összegezve: egy jó társasággal, egy hátsó asztalnál esély nyílik egy kellemes estére az Öregházban, ahol megéhezni is érdemes. A bökkenő, hogy a nyugodt vendéglét hamar megszűnhet, s midőn ismerőssé, haverrá válunk, onnan kezdve, ha valaki épp nincs ráhangolódva "külső", olykor egészen bosszantó zajforrás(ok)ra, nagyon ne ragadjon le itt, vagy ezen állomáson inkább meg se álljon. Máskor viszont egészen vidám, művészi szociofilm nézője, akár szereplője lehet bárki a kicsiny pult környékén.
Stones
Sok szót nem akarok fecsérelni erre a micsodára, hiszen a K.K. megvetésen túl nem sok érzelmet tulajdonít e diszkónak természetesen jóindulattal sem nevezhető helynek. Ez az egység valaha Internet-kávézó volt, ennek nyomai talán még ma is láthatók, ám mióta a világháló már nem csak a burzsujok kiváltsága, elkezdtek rendkívül iszonyat trendi bulikat szervezni. Eleinte minden nyitópartyt pár hét múlva egy záró követett, mostanság viszont rendszeres szombat esti alternatíva fiatalok körében a sztónsz. Aggasztó, hiszen méregdrága italakciókon, pénzkötegre, nagykategóriás sportlimuzinra és aranyékszerre nedvesedő portékákon, bontóasztal-hátakon feszedező, szteroid-szagú S-es pólókon és középszerű silány klubzenén kívül sokmindenre nem nagyon lehet számítani, a képen nem sokat javítanak az egész estén át egy bakardi-brézert szürcsölgető metrohomoszexuális fiatalok és a kötelező jellegű kötekedések sem. Na húzzunk innen, de kurvagyorsan!
Légörvény
Erről a helyről sokat elmond, hogy a helyi rádióban hirdeti magát, máshonnan nem is hallottam még róla, de egyszer becs.szó megnézem magamnak. Addig is ez a rész: [szerkesztés alatt], bár van egy olyan érzésem, hogy nem lesz túlságosan maradandó élmény és mint ilyen, nem születik további hosszú és izgalmas iromány e bekezdésben.
A még K.K.-féle közigazgatási besorolás alapján e területhez tartozó Autós, Parkoló, Rigófészek, Pavilon - féle helyekről nem nagyon beszélnék, gondolom érthető, hogy nem szükséges kritikával illetni őket, hiszen elég benézni e kocsmákba vagy akár csupán hallani felőlük, hogy ne legyen szívünk bántani őket. Más szóval nem volna túl nagy kihívás éles kritikát megfogalmazni róluk, meg hát van elég bajuk amúgy is. Ezen kívül pediglen fő profiljuk nem az este 8 utáni nyitvatartás és a 15-35-ös korosztály szórakoztatása, emiatt pedig eleve kiesnek - szerencséjükre vagy bánatukra - a K.K. éles nyelvű elemzése alól!
Egy hatalmas pozitívum viszont mégis van bennük: ezek tényleg teljesen őszinte helyek, hiszen semmiképp sem akarnak mások lenni, másnak tűnni, mint amik valójában.
