*zenében: jeltől történő ismétlés a "fine" feliratig
Mostani bejegyzésemben - eddig a blog történetében példátlan módon - olyan élménybeszámolót tartok, melyben az átéltek nem csupán "magasröptű" gondolatok, elméletek, elemzések ihleteinek eszközei, hanem írásom lényegi részei. Az esemény egy olaszországi utazás, megmérettetés, melyben a közelmúltban volt szerencsém részt venni. Nagyszerű emberek társaságában. Természetesen ez nem tudósítás, terjedelmében pedig nem regény, így, akinek esetleg hiányérzete támadna, nézze el nekem az önkényes tömörséget és részlet-kiragadásokat...
(Mivel a zenének köszönhetem, hogy ott lehettem, és az utazás apropója is a zene volt, az elbeszélést olykor egy képzeletbeli zenemű mentén írom.)
Az elindulás nehézségei sejttették velünk, hogy remek napok előtt állunk. Az utánfutó, ugye, na az lemaradt. Csomag meg volt rendesen, türelmesen ácsorogtak a 71-es út mentén. Aztán az út első szakasza a kb. 4 kilométerre fekvő Shell benzinkútig tartott. Viszont ez az útszakasz is elég volt ahhoz, hogy áldjam döntésemet, hogy az első sorba ültünk, mert kiderült: a panoráma igazi élménnyé teszi az utazást, sofőreink pedig elképesztően jó fejek. Még ha néha-néha kicsúszik egy-egy trágár szó, akkor is. A kissé körülményesnek tűnő, bevezető fanfárt aztán a határig, majd Szlovénián át march tempo követte, melyet a legpontosabb karnagy: a 100 km/h-nál való motor-leszabályozás vezényelt. Egy darabig vidám, de halkuló szavak és sörök bontásának szisszenése tagolták a busz duruzsló csendjét, majd azok is elhaltak az éjjeli suhanásban...
Aztán andante átvezető melódia következett: hajókázás Velencébe. A város: jól felépített akkordok, de a hangszerelés olykor túlságosan is sűrű. Ennyi ázsiait nem nagyon láttam még egyszerre. Aztán hajó vissza (itt inkább lento). Közben felsejlett, hogy a velünk tartó soproni mazsorettes lányok szimpatikusak. No nem csak úgy persze, hanem összetartó, visszafogott viselkedésüket hamar erénynek tituláltam. San Marino felé azt jósoltam, ez a színpadon mindenképp jól jön - igazam lett. San Marino: a minden zenei feszültséget magában tartó, felfelé kúszó kanyarulatok. Ó, vajon hol van már az a hangzás, ami felszabadítja a félhangok súrlódását, hol a cintányér-ütés válasza az ütőpergésekre? A felvonóból lenézve és a miniállam tetején aztán rátaláltunk. Rövid variazione-k voltak, igaz, de megérte a kitérő ill. betérő.
Aztán, mire a vissza-visszatérő menet-induló (buszozás) témát épp kezdte volna megunni az ember, megtaláltuk a szállodát, a bázist. Megnyugtató érzés. Emlékeinkben gyakran visszatérő dallamok, a teljesség igénye nélkül: a mázsás kulcstartó, a felvonó, a kilátás az erkélyről, a kaja (a maga minőségi és mennyiségi hiányosságaival - tésztát, még valaki?), az átöltözések és persze a szobatársak (külön tételt lehetne írni) meg a többiek... Végig csupa jó arc körülöttem, értelem és humor, ahogy kell. Nem giccses, rokokó trillát képzek, ha azt mondom: remek emberek. Aztán leggiero részek következtek; sör, pihenés, a largo zúgó tenger partja. Itt azért meg kell hagyni, hogy a minket kísérő időjárás végig szigorúan tartotta az appassionato utasítást, amit biztosan nem mi írtunk be a kottába. De ez sem tudta elrontani ottlétünk képzeletbéli, kellemes szimfóniáját.
Közben elérkezett a megmérettetés ideje. És egyben a győzelemé. Itt engedtessék meg a Soproni Mazsorettegyüttesnek szóló gratuláció (libabőr csalogatóan dicsőséges fanfár), melynek mértékét nem tudom szavakba önteni. A csapategység, fegyelmezettség - mely olykor már-már feszesnek tűnt a léha életű zenész számára - azt hiszem, kellett hozzá; a rajongás, elhivatottság és főként az a kedvesség pedig biztosan kellett, amit arcukon véltem újra s újra felfedezni. A lányok teljesítménye a tökéletes kategóriát súrolta - ők persze biztosan találnának benne hibát -, mi pedig ezúttal büszkén vállaltuk azt a szerepet, mely ugyan talán akkora rivaldafényt nem, de siker-részesedést bőven biztosít számunkra. Zenéről lévén szó, ezúttal abszurd volna zenei kifejezésekkel szimbolizálni, így aztán egy másik hasonlattal élve: mint ahogy az ünnepelt forma-1-es bajnok és a csapatfőnök a győzelmi pezsgőt általában igen hamar eljuttatja a mérnöki, szerelői stábnak, tudván, hogy mennyire nélkülözhetetlenek a közös sikerhez. És, bizony mi, a vonyarci fúvósok ragyogóan terveztünk, szereltünk.
Aztán volt még melós rész bőven, az egyetlen napsütéses félnapban egy jó kis menet -meneeet?! és néhány sikerszámunk előadása. Imádtak minket, amerre csak jártunk. Az estéket, éjszakákat volt, hogy pálinka- és egyéb szeszes (Limoncello-t kér valaki?) ízektől nyomott, de igazán jókedvű scherzando és rubato hangulatok kísértek. Olyankor hiába mp-ben igyekszik játszani az ember, kifelé gyakran ff az eredmény...
A végére maradt a legmonumentálisabb tétel: Róma. "Roma o morte", mondta annak idején Garibaldi; s ami azt illeti, nekünk is haditerv kellett ahhoz, hogy végül bevonulhassunk az Örök Városba. Előbb vegyeskarra és nagyzenekarra írt egyházi művek hangzottak fejünkben, ahogy Vatikánváros csodáit néztük, majd a birodalmi Róma harsonái csendültek a Colosseum és a többi ókori hagyaték láttán. Az alváshiány, az órás séta okozta fáradtságunk súlya elenyészett a reneszánsz csodák látványa mellett. Maestoso, passione. Az város szépsége, valamint a csapatunkban uralkodó tiszta, őszinte jókedv, tisztelet és összekovácsoltság érzésének együttes ereje istenektől való hangzatokat keltett lelkeinkben.
Aztán ismét úton találtuk magunkat, épp, mire szívünkhöz nőtt buszunk megaludta az előírt mennyiséget. Sajgó talpak és korgó gyomrok gazdái készültek a visszaútra egy subito megázás után.
A visszatérés Segno-ja az éjszakai utazás elképzelt induló-témájához vezetett. Mégis más volt, visszafelé mindig más. Amúgy ezúttal presto tempóban fogyott az út, köszönhetően a sofőrök bravúros teljesítményének. Tényleg. Higgyétek el, pole pozícióból láttam.
Az utazás zeneművének leintésénél mindenkiben ott volt a hazatérés öröme, de a tekintetekben ott bujkált az az érzés, amikor valamit elengedünk, és tudjuk, sosem fog ugyanúgy visszatérni. A hangzás viszont mindig velünk marad, hétköznapjainkon lejtett sokadik Ungherese danza-ink alatt is...
Fine
