Több éve dolgozom a szállodaiparban, azon belül is wellness és gyógyászati szolgáltatásokat előtérbe helyező cégeknél, így viszonylag alapos rálátásom alakult ki arra vonatkozólag, hogy milyen vendégek költik pénzüket jól megérdemelt testi-lelki kikapcsolódásra, megelőző vagy helyreállító kezelésekre. Írásomban egy kis csokrot gyűjtök – a teljesség igénye nélkül – a turizmus vételi oldalán megjelenő szereplők jellegzetes képviselőiből.
Fontos leszögeznem, hogy az általánosítás alól természetesen mindig léteznek kivételek, a Tisztelt Olvasónak például a negatív jellemzés sosem inge, így semmiképp ne vegye magára az itt leírtakat!
Lássuk tehát, tapasztalataink alapján milyen fő kategóriákba sorolhatók az iparág azon alanyai, akiknek természetesen mindig igazuk van!
Első wellnessező
Ők többnyire a belföldi turizmus képviselői. Maguktól eszük ágában sem volna szállodában tölteni akár egy hétvégét is, valószínűleg a 90-es évek eleje óta (amikor még Wartburggal nyomultak a Balatonon) egyáltalán nem voltak üdülni. Még ha keret éppen lenne is rá, azt inkább bevarrnák a párnába, vagy a takarékba. Vélhetően – jobb ajándékötlet híján – gyerektől, unokától kapták az ajándékutalványt, melyből nagy sajnálatukra nem tudnak párizsit és csirkenyakat venni. Felbukkanásuk az épületben bárhol várható, főként „Service” feliratú részlegeknél kóborolva. Az átlagosnál több odafigyelést igényelnek, de arcukon őszinte a tanácstalanság, így szívesen segítünk nekik egy kedves mosoly kíséretében. Viszonylag hamar belejönnek a pihenés élvezetébe, de gondolataik azért gyakran járnak – lakhelytől függően – a panellakás távhő-számláján vagy a kerti jószág megfelelő élelmezésén.
Törzsvendég
A törzsvendég szinte hazajár az adott hotelbe, ismer minden zeg-zugot, szegletet. Ha a személyzet viszonylag állandó, természetesen velük is személyes viszonyt ápol. Szeret barátian, hosszasan csevegni kiszolgálóival – igaz, olykor hajlamos megfeledkezni arról is, hogy annak akadna más dolga. Jellegzetes képviselőjük nyugdíjas, németajkú házaspár, vagy buszos csoport tagja; s bár kissé megkopott, de nem felejtődött el teljesen az a tudás, mit jelent a borravaló- és az előre köszönés intézménye. Általában a megszokott szolgáltatásokat kéri, nem igazán vevő újdonságokra, nem költekezik túlzottan. Mifelénk erősen veszélyeztetett faj, jelentős utánpótlás híján kihalás fenyegeti őket.
Hátizsákos
E turisták képviselői első látásra szakadt stopposnak tűnnek, akik csak úgy, minden elképzelés nélkül elindultak a vakvilágba. A látszat azonban nem minden. Többnyire szállásfoglaló oldalon keresztül választják és foglalják le a hotelszobát, ugyanakkor tény, hogy az utazást egyénileg intézik. Jellemzően fiatal pár, esetleg kisebb csoportban érkeznek, többnyire Közép-Kelet vagy Kelet- Kelet Európából. Angolul szerencsére egészen jól beszélnek, rosszabb esetben viszont mindenáron az anyanyelvükön akarnak boldogulni. Sokszor a leg lehetetlenebb időpontokban jelennek meg, mindenféle szervezési segítséget elutasítanak, mely természetesen a személyzetnek sokkal inkább jelent nehézséget és bosszúságot. Anyagilag egyébként nem állnak rosszul, de szigorú költségvetésüknek és kalandvágyuknak hála előszeretettel potyáznak: ha bármi ingyenes szolgáltatást igénybe vehetnek, már nyájasabban fogadják el a személyzet gondoskodását is.
Hazai „new generation”középosztály
E fogalom szociológiai értelemben tulajdonképpen éppen olyan fiktív, mint a KDNP parlamenti frakciója, ám képviselőik különös módon a turizmusban erőteljesebben megjelennek. Jellegzetes előfordulásuk fiatal párként, esetleg egy vagy két kisgyerekkel, netán baráti társasággal és néhány tetoválással. De tényleg, szinte mindenkin van legalább egy minta! Jól látszik rajtuk, hogy bár bőven megengedhetik maguknak, az éves büdzséjükben azért jókora nyomot hagy a wellnessezés – ennek megfelelően meg is becsülik azt. Főként középkategóriás hotelokat céloznak meg, nem fukarkodnak túlságosan, de a jó italt semmiképpen sem a hotel- vagy a mini bárból szerzik be. Érdeklődőek, nyitottak az újdonságokra, igaz, ezzel együtt rengeteg a pontatlan információjuk is. Személyiségtől függően szolidan vagy harsányan igyekeznek a lehető legjobban érezni magukat. A fürdők személyzetének legnagyobb örömére a wellness részlegről való távozásuk stabilan a mindenkori zárás +15 perc egyenlet szerint alakul, lassú öltözködés közben jól hallhatóan megjegyezve, hogy miért zár be ennyire korán a fürdőblokk. Összességében kedvesek, átlagosan problémásak; nagyobb társaságban válhatnak némileg veszélyesebbé.
Hírtelen civilizálódók
Természetesen itt nem arra gondolunk, hogy tegnap még a fán laktak, sokkal inkább arra, hogy az európai kultúrát és viselkedésmintákat még jócskán gyakorolniuk kellene. E kaszt tagjai igen messziről jöttek, lakhelyük Oroszország ázsiai (de legalábbis Moszkván túli) területe, Közép-Ázsia, esetleg Kína. Gazdasági hátterükről annyit, hogy vélhetően egyszer csak hatalmas javakhoz jutottak, melynek birtokában hírtelen kinyílt előttük a világ. Ezzel még nincs is gond, az izgalmat az a tény adja, hogy hatalmas vagyon ugyan jöhet nagyon gyorsan, a kognitív jellemzők viszont már sokkal lassabban – vagy leginkább sehogy, ill. hátrányosan változnak. Gondoljunk csak bele, mi történik, ha az afrikai éhező gyermek előtt hírtelen megjelenik egy svédasztalos büfévacsora. Naná, hogy a gyors és nagymennyiségű evés lenne a veszte, amire a zsigerei nem készültek fel. Így van ez e vendégek attitűdjével is, a különbség annyi, hogy ők nem önmagukra, hanem az óvatlan szállodai személyzetre jelentenek komoly fenyegetést. Mindent megvennének, attól függetlenül, hogy tudnák micsoda, lényeg, hogy drága legyen. A következő pillanatban viszont már zsebszámológéppel felfegyverkezve próbálkoznak azzal, hogy őt itt át akarták verni. Természetesen európai nyelven nem beszélnek, és szinte felháborodnak, ha csak tolmács segítségével tudunk velük szót érteni. A szolgáltatások lemondása, változtatása, időpontok módisítása, „szakértés” állandó jelenség, lehetőleg úgy, hogy ezzel dupla- vagy tripla munka járjon… ám, ahogy a példánkban szereplő, éhező gyermek a nagy mennyiségű ételhez jutáskor életben marad megfelelő kontroll esetén, úgy e vendégeknél is egyetlen lehetőség szellemi megmaradásunkra, ha minden rendelkezésre álló eszközzel irányításunk alatt igyekszünk tartani a nagytőke zabolátlan ámokfutását.
Fővárosi értelmiség, business-dzsentrik
A honi szállodai személyzet rémálma, mikor meglát egy magyar nevet, mely előtt ott díszeleg a „dr.” titulus, de kiderül, hogy az illető nem orvos. Ha emellett a cím „Budapest”, máris minden adott ahhoz, hogy egy potenciális, állás-megtartását illetően kiemelten magas szintű rizikó-gombóccal találja magát szembe. Ezen osztály képviselői házaspárként, esetleg kollégák- barátok- üzlettársak csoportosulásokban fordulhatnak elő. Akadnak természetesen igazán jófej, penge humorú budai ügyvédek is, de mi most a jellemzőbb egyénekkel foglalkozunk.
Szóval nyilvánvaló, hogy ettől kezdve nem lesz szoba, legyen az bármelyik, amely nem túl zajos; az ételválasztékból pont hiányzik valami, ami nélkülözhetetlen; a termálvíz nem elég meleg, de legalábbis „a múltkor melegebb volt”; a kényeztető masszázs nem elég erőteljes; „az a fiatalember” pedig nem köszön elég hangosan. Ők uralkodni járnak hotelokba, ami már csak azért is meglepő, mert vélhetően a civil életben is ezt teszik. Szívesen mesélnek évenkénti két-három komolyabb üdülésükről, némi kontrasztként viszont aprópénzt sem hagynak maguk után. A férfi egyed olykor úgy gondolja, puszta kisugárzásával már üdvözölte a kommunikáció másik ágensét, és meg is köszönte annak fáradozásait, miközben elharapott tőszavakkal, gépiesen közli elvárásait a pultra dülleszkedve. Eközben a hölgy példány mézes-mázosan csengő szavakkal árasztja lelket szaggató, szúrós jégcsapjait, ahogy megszakérti, minek miképpen kellene másképp lennie. Rezzenéstelen arccal fizeti ki a legdrágább szolgáltatásokat, hogy aztán képes legyen fenyegetőzni azzal, hogy jogi útra tereli elveszett papucsának ügyét. Ezek az emberek nem jól érezni magukat jönnek, vagy – ki tudja? – épp ettől érzik jól magukat. Egyik lehetőség sem túlságosan biztató.
