Már nem sok választ el attól, hogy hivatalosan dolgozó emberré váljak; adófizetéssel, nyugdíjpénztárral és mindenféle finomsággal, ami ezzel jár.
Minimálbér körüli kereset, végzettségemmel köszönő-viszonyt sem ápoló munkakör; azt kell ' mondjam, ez ügyben viszonylag szerencsés fickó vagyok. Pedig tulajdonképpen ez egy szükséges lépés életem kátyús (már ahol le van betonozva) egyirányú útján, az elégséges még jó meszire van.
De azért egyelőre tanuljunk meg örülni annak, amink van; aztán lehetünk elégedetlenek. Hogy aztán felfelé vezessen az az út, és amint lehet, aszfaltozzuk le. Legalább azt, ami hátra van belőle.
